2017. december 14., csütörtök

ELŐKERÜLTEK...


Az utóbbi időszakban szerencsés módon került elő néhány korábbi kutatási anyagom eddig hiányzó adata, ezekről írnék néhány sort.

FONYÓDI ŐSFÜRDŐZŐK
A mai bélatelepi strand helyén múlatták az időt az ún. "ősfürdőzők". A lengyeltóti Zichy-uradalom igazgatója Perlaky József családjával s barátaival az 1860-as évektől kezdődően járt Fonyódra. Elsőként a munka vitte a fonyódi pusztára, ellenőrizendő a majort s annak ügyeit. Az ahhoz legközelebbi Balaton-parti szakasz néhány száz méterre volt csak a major területétől, s így összekötötték a kellemest a hasznossal.


A mai állomásépület helyén állt a 103. sz. vasúti őrház, s annak őre, Novosánszky Mihály feleségével lakott ott. Semmi egyebet róla nem tudtam.
Nemrégiben anyakönyv halotti bejegyzéseiben találtam rá azokra az adatokra, amelyek alapján már tudom, hogy:
Novoszanszki Mihály nyug. vasúti váltóőr 1911-ben hunyt el közel 80 évesen, "aggkori végkimerülésben". Hűséges felesége - Karolina - siratta, aki "Novozanszky" néven szerepelt 1923-ban a halotti anyakönyvben. Szinte matuzsálemi kort élt meg, 93 évesen távozott az élők sorából, végelgyengülésben.
Mindkettőjük fonyódi lakosként szerepelt a hivatalos okiratban.

A 103. sz. vasúti őrház Novozanszky Mihállyal és feleségével
(forrás: Berzsenyi Zoltán gyűjteménye)



GRÁNER ALBERT
A Tószeghy-Freund család pusztaberényi birtokát igazgatta, a híres ménes gondozása, versenyeztetése is a feladatai közé tartozott, az 1890-es évek óta a család szolgálatában állt. 1919 augusztusában őt is felakasztották akkor, amikor a Prónay különítmény tagjai Fonyódon jártak.
Ezen kívül semmit nem tudtam róla.
Mostanság derült ki - egy gyászjelentés megtalálása jelentette a kezdőlökést -, hogy a család szegedi-makói származású. Apja Ignác, anyja pedig Déry Róza. Ez azért érdekes, mert egy másik gyászjelentésből az derült ki számomra, hogy a híres író, Déry Tibor unokatestvére volt Gráner Albertnek.
Végül a makói anyakönyvben megtaláltam a születési bejegyzését is.

Gráner Albert neve apja gyászjelentésén
(forrás: OSZK Kisnyomtatványtár)


GOLDBERGER JAKAB
Számtalanszor említik a nevét, a Badacsonyi Bazaltbánya Rt. irodai munkatársa volt, Fonyódon, a mai Posta helyén volt egykori villaépületben dolgozott. Valamilyen formában részese volt az 1919-es eseményeknek, de neki bántódása nem esett, de több alkalommal említik őt is, amikor a vörös uralom alatti összejövetelek kerültek terítékre. Ezek állítólagos résztvevője volt Gráner és Tószeghy Albert mellett.
Róla kizárólag ennyit tudtam, semmi egyebet.
A 2005-ös könyvem (Adalékok...) megjelenése után kaptam egy telefont, amely szerint egyik lányát egy fonyódi férfi vette feleségül, és Badacsonytördemicen halt meg, talán a tapolcai temetőben nyugszik.
Mindennek utánajárva sikerült valamennyire felgöngyölíteni ezt a szálat.
Kiderült, hogy a nevelt lánya jött Fonyódra férjhez. Egy tapolcai történész megtalálta a síremlékét, 1939-ben hunyt el. Ezek után már aránylag könnyű volt megtalálnom a halotti bejegyzését, 74 évesen halt meg.

Goldberger Jakab halotti bejegyzésének részlete anyakönyvben


Két utóbbi férfiról a készülőfélben lévő, "Fonyód 1919-ben" című könyvben írok majd részletesebben.

Nap mint nap kerülnek elő újabb adatok, remélem, tudok még hasonló érdekességeket bemutatni!
A következő alkalommal Sándorteleppel foglalkozom, (egyik) következő könyvem témájával.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése