2018. szeptember 25., kedd

HALÁLOS GÁZOLÁS 1927-BEN


Szörnyű tragédia Fonyódon
- autó gázolta halálra a kisfiút -

A fonyódi országúton 1927. augusztus 14-én, vasárnap délután 6 órakor Tormássy István kaposvári középiskolai tanár 6 esztendős kisfia haladt keresztül. Egy autó rohant el előtte az országúton, s a nagy porban a mögötte haladó „autó utasai nem vették észre a kis Tormássy-fiút. 


A kisfiú az autó kerekei alá került, az autó keresztülrohant rajta és agyongázolta. Tormássy István középiskolai tanár, a szerencsétlenül járt fiú édesapja, Szegeden tartózkodott, mint az egyik kaposvári dalárda dirigense. Azonnal táviratilag értesítették, Tormássy István természetesen rögtön otthagyta Szegedet és vele együtt visszajött a kaposvári dalárda is, amely így egyáltalán nem is indult a szegedi dalosversenyen.”[1]


Az Est cikkének címe | Arcanum ADT

 A kisfiú földi maradványait Fonyódról Kaposvárra szállították, s ott a Keleti temetőben helyezték végső nyugalomra. Szülei, Tormássy István és Földes Irén, testvére Imre és a nagyszámú rokonság gyászolta.

OSZK Gyászjelentés gyűjteménye | OSZK Pandea

A gázoló Pető László budapesti joghallgató volt. A kaposvári törvényszék száz pengő pénzbüntetésre, a pécsi tábla ezer pengő pénzbüntetésre ítélte Petőt, akinek ügyét végül a Kúria tárgyalta és büntetését négy hónapi fogházban állapította meg.[2]

A szigorú ítélet után Pető kegyelmi kérvényt nyújtott be a kormányzóhoz. A kabinetirodától érkezett döntés értelmében a kormányzó helyt adott a kérelmező előterjesztésének és a 4 hónapi fogházbüntetést az eredeti 100 pengő pénzbírságra változtatta.[3]

Tormássy Pál halálának bejegyzése a lengyeltóti anyakönyvben

A kisfiú édesanyja 1936. június 9-én hosszú szenvedés után 36 éves korában meghalt. Tormássy István (Pécs, 1894. augusztus 15.) 1943-ban házasodott újra. Feleségétől azonban 1945-ben elvált, s 1947-ben ismét megnősült.



[1] Az Est, 1927. augusztus 17. 16. Fonyód és Balatonlelle között agyongázolt az autó egy hat éves kis fiút.
[2] Kis Újság, 1929. július 4. 7. A fonyódi autógázolás.
[3] Pécsi Napló, 1930. január 22. 4. Kormányzói kegyelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése