A RIPKA-EMLÉK

A bélatelepi Szaplonczay sétányon érhetjük el a Márffy teret, ahol 1926 óta áll az a pihenőhely, amely létrejötte óta a Ripka-emlék nevet viseli. 

Keletkezése szorosan összefügg az ún. „balatoni körút” és a Walko kilátó építésével is, viszont mindezek hátterében az emlékhely névadója, Ripka Ferenc bélatepi villatulajdonos, budapesti főpolgármester áll. Ezért is kezdem a történetet vele.

Ripka 1871-ben született, jogot végzett, Budapesten újságíróként dolgozott, majd a Gázgyár igazgatója lett. Az alapító, Szaplonczay Manó halála után ő lett a Bélatelepi érdekeltség vezetője. Jó kapcsolatot ápolt a Habsburg hercegi családdal és a korabeli közélet több tagjával.

Vass József
forrás: https://www.bildarchivaustria.at

A Tanácsköztársaságot követő időszakban kötött barátságot Vass József kalocsai nagypréposttal, aki később a Bethlen-kormány népjóléti és munkaügyi minisztere volt. Több alkalommal töltötte szabadságát a bélatelepi villában, ahol saját szobája volt.
Ripka Ferencet - épp egy bélatelepi sétálást követően - Budapest főpolgármesterévé választották, 1925 és 1932 között töltötte be ezt a tisztséget.

A trianoni döntés után felértékelődött a balatoni turizmus, így annak fejlesztése is állandó téma volt.

 

Ripka Ferenc. - Fotó, a Ripka család tulajdona.

Fonyódra rendszeresen jártak nyaralni a kormány tagjai, s egy ilyen alkalom, az 1924. évi bélatelepi miniszteri találkozó következményeiről így számolt be a megyei lap:[1]

„Az a miniszteri értekezlet, amelyet az elmúlt hét csütörtökjén Fonyód-Bélatelepen tartottak,[2] egyebek között arra is jó alkalmat nyújtott, hogy a kormány tagjai személyes tapasztalataik útján szerezzenek meggyőződést a Balaton somogyi partjának szinte hihetetlen útviszonyairól, amikről eddig csak hallomásból, vagy hivatalos előterjesztések adataiból volt közvetett tudomásuk.” Vass József népjóléti miniszter kimondottan azért jött Budapestről autón, s hozta magával Bud János tárcanélküli minisztert, hogy saját maguk is megtapasztalják az utak járhatatlanságát, amely tény leginkább a Földvár és Boglár közötti szakaszt érinti.

fotó, a szerző felvétele.

„- Balatoni kultuszról beszélünk – mondotta a miniszter, – fürdőkultúrát emlegetünk, pedig mindkettő teljesen kilátástalan, minden jóakarat meddő és eredménytelen mindaddig, míg kitűnően járható országutakkal nincs a Balaton teljesen körülvéve.”

És – témánk szempontjából – a lényeg ezután jön: „Vázoltam ezeket az útviszonyokat a kereskedelemügyi miniszter úr előtt is, aki a maga részéről a legmesszebbmenő megértéssel fogadta a propoziciómat. […] az összes rossz utak között a legrosszabb a Balatonföldvár–Balatonboglár–Fonyód szakasz… Szinte hihetetlen, hogy éjjel fél 11 órától reggeli 5 óráig tartson egy olyan rövid út, mint Fonyód–Budapest. Ezeken az állapotokon segíteni kell és fogunk is segíteni.” A cikk tovább fényt derít arra is, hogy a miniszterek autójának egyik rugója Fonyód és Boglár között eltörött, ami egy órás késedelmet jelentett. 

 

Képeslap, a szerző tulajdona.

A Kereskedelemügyi Minisztérium – amely akkor az állami közutak ügyeit is intézte – 1925-ben elhatározta, hogy a fokozódó közúti közlekedési igények kielégítésére a Balatont körülvevő közutakat egységes elvek szerint kiépítteti. A program megvalósítására az államépítészeti hivatalok mérnökeiből létrehozták a „Balatoni Körutat Építő Kirendeltséget.” A „körút” 1929-ben készült el. Összesen 220 km pályát építettek, s így a partot mindenütt kiépített 4 – 4,5 m széles makadámpálya ölelte körül. Néhány igényesebb szakaszon – főleg községi átkeléseken – kátrányos vagy bitumenes felületi bevonással igyekeztek pormentessé tenni a burkolatot.[3]

Képeslap, a szerző tulajdona.

 Az 1926. évi bélatelepi közgyűlésen hangzott el az, hogy elkészült a Balaton-menti állami út [„Balatoni körút”] Boglár és fonyódi szakasza és ezzel együtt gróf Zichy Béla elkészíttette a villák előtt gyalogutat. Mindezért táviratban üdvözölték Walkó Lajos kereskedelemügyi minisztert és gróf Zichy Bélát, megköszönve nekik a Balaton fejlesztéséért végzett munkájukat. Bejelentette az elnök továbbá, hogy az állami út építésvezetősége az út hegyen át vezető szakaszán [akkoriban: Vass József u. – Zichy Béla körút; ma: József u. – Bartók Béla u.] két kilátót építtetett, egyet a Wodianer síremlék közelében [mai Walkó kilátó], a másikat a Márffy téren [ún. Ripka kút].[5]

A „fonyódi kitérő” megépítése (hozzávetőleg 3,5 km hosszan) abban az időben nem volt különleges, más településeknél is jellemző volt. Walko Lajos miniszter - segítségül híva egy munkatársát - személyesen tájékoztatta a balatoni körút építéséről az újságírót, s ebből kiderült az is, hogy „[…] a körútnak leggyönyörűbb részei lesznek a még ezután kiépítendő úgynevezett kiágazásai, a györöki, szigligeti, tihanyfélszigeti, aliga-világosi, szántódi és fonyódi fürdőkiágazások, amelyek összesen 37 kilométerhosszat tesznek ki.”[6]

Az erről szóló vitát a Walko kilátóról szóló bejegyzésemben bőven idéztem.

 

Képeslap, a szerző tulajdona.

A Ripka emlék tehát 1926-ban készült el a balatoni körút építésének a költségvetéséből.

Amikor Ripka Ferenc 1944 tavaszán meghalt, villatulajdonos társai szinte azonnal elhatározták, hogy emléket állítanak neki a róla elnevezett kúton. Gyűjtést rendeztek, s hamarosan elkészíttették a kor neves szobrászművészével, Matzon Frigyessel Ripka arcmását, és egy emléktáblát. 

Matzon Frigyes alkotása: Ripka Ferenc arcképe.

Sajnos a világháború forgatagában ezek eltűntek. A bronz relief csak nemrégiben bukkant fel újra egy régiség-gyűjtőnél. A Ripka-leszármazottaknak is köszönhető, hogy ismét Fonyódra került és a helyi múzeum gyűjteményét gazdagítja.

fotó: Fonyód Média.
Örkényi Boldizsár átadja az arcképet Hidvégi József polgármesternek.

Ripka Ferenc születésének 130. évfordulóján a Fonyód Városvédő és Szépítő Egyesület - e sorok szerzőjének a kezdeményezésére - az eredetileg tervezett helyen állított egy emléktáblát Ripka Ferenc emlékére, amelyen - ha nem is dombormű formájában, de - helyet kapott a volt főpolgármester arcképe is.

fotó, a szerző felvétele, 2001. szeptember 1.

A 2001. szeptember 1-én megtartott ünnepség keretében a leszármazók nevében Örkényi Boldizsár dédunoka ekképpen szólt a jelenlévőkhöz:

„Ripka Ferenc kötődése Fonyódhoz egyedülálló volt. A község szépítéséhez a »Magyarok Nagyasszonya« szobor ajándékozásával is hozzájárult, amelyet közterületen a '20-as években állíttatott fel. A fonyódi polgárokat egyenként, külön-külön is jó szívvel védőszárnyai alá vette. A hozzá fordulók gondjaiban osztozott, mindenkin igyekezett segíteni. A kisemberek nagy bizalommal fordultak hozzá; tudták, hogy segítségére számíthatnak akár nyári üdülése folyamán, akár télen, ha budai házában jelentkeztek nála. Aki beüzent hozzá, hogy »fonyódi«, azt sok elfoglaltsága mellett is bármikor szívesen fogadta, egészen 1944. március 9-én bekövetkezett haláláig. A fonyódi polgárok nem felejtették el őt, és a derék leszármazottak a mai napon – Ripka Ferenc 130. születésnapján – emléktáblát adnak át a nagyközönség számára. A család nevében mindenkinek hálás köszönetet mondok, aki fáradtságot, munkát és anyagiakat nem kímélve, lehetővé tette számunkra, hogy e méltó ünnepség keretében részt vehetünk az emléktábla felavatásán. Fonyódiak! Köszönjük, köszönjük, köszönjük!”

 

fotó, a szerző felvétele, 2001. szeptember 1.
Örkényi Boldizsár

Az emléktábla avatóbeszédét a Bélatelepi villatulajdonosok leszármazottainak képviseletében mondta el Csejdy László

„Tisztelt Alpolgármester úr, tisztelt városvédők, kedves egybegyűltek!

Mint Fonyód-Bélatelep régi elkötelezett híve, akinek családja alapítóként generációk óta nyaral itt, kaptam a megtisztelő felkérést, hogy néhány szót szóljak a kiváló Ripka Ferenc emlékére rendezett ünnepségen. Elöljáróban szeretném elmondani: olyannyira ősnyaraló vagyok, hogy, igaz kisgyerekként. de találkoztam is Ripka Ferenccel, sőt úgy tűnik, emlékeim is vannak róla. Ez 43 nyarán történt, én mindössze 3 és fél éves voltam, de ebből az időszakból már néhány egészen tiszta képet őrzök. Közéjük tartozik a szigorúnak mondott, de a gyermekekhez mindig kedves öregúr, aki bottal és fedett fővel sétálgatott a strandon vagy a sétányon, és akinek hangosan köszöntünk: »Kezicsókolom Ripka bácsi!« Amire komoly arccal elővett egy-egy szem drazsét és a kezünkbe nyomta. Aztán viharos évek jöttek, és amikor legközelebb Fonyódra jöttünk, már nem volt Ripka bácsi. Volt viszont egy nagy fa, amit nem tudni, hogy ki s mikor, elnevezett Ripka-fának. Ettől kezdve azt köszöntöttük. Hogy szülői ösztönzésre-e, vagy sem, azt már nem tudom, mindenesetre vidáman, a saját örömünkre. A vendégeknek, új nyaralóknak is elmondtuk a fa történetét, és ezzel mintegy beavattuk őket a helyi szokásokba. Most pedig, bármily hihetetlenül hangzik, unokáim magyarázzák kis barátaiknak, hogy ez itt a Ripka bácsi fája. Hát ilyen a hagyomány ereje! Ugyanis Ripka bácsi fája most is megvan, talán Önök között is vannak többen, akik tudják, melyik az. Aki lemegy az itt induló strandlejárón, elkerülhetetlenül találkozik vele. Gyönyörű öreg kanadai nyárfa, amelynek hatalmas gyökerei benyúlnak az útra s egy pillanatnyi lassításra késztetik az arra járót.

Ezzel a kis személyes történettel azért mertem fárasztani Önöket, mert nagyon sok minden következik belőle, amit szeretnék Önökkel megosztani. Ebből, s persze a hiteles forrásokból, kirajzolódik egy olyan személyiség képe, aki nyomot tudott hagyni maga után. Ripka Ferenc kiváló szellemi és emberi tulajdonságait maga az életpálya bizonyítja, amit már itt előttem felvázoltak, és amelynek pozitív mérlegét végül is a történelem vonta meg és Budapest főváros fejlődése igazolta. De a közjóért való tevékenységnek az impozáns, hivatalos, főpolgármesteri vonulata mellett volt egy meghittebb, személyesebb oldala, ez pedig a bélatelepi munkálkodás. Ahol villatulajdonos nyaralóként és egyesületi elnökként szeretetteljes gondoskodással tekintett mindenre. Úgy képzelem, hogy a városvezetési és politikai feladatok nyers realitása után a Balatonpart csodálatos természeti tüneményeivel egyrészt a családi meghitt magánszférát, másrészt a szépséget és költészetet képviselhette. Hadd idézzek itt egy egykori emlékbeszédet, amely hírt ad nekünk a túláradó érzelemről, amit Ripka Ferenc e hely iránt érzett és, úgy tűnik, sokaknak ki is fejezett: »őt is megragadta a csodaszép vidék lelke, és így papja és prófétája lett ennek a helynek. olyan szerelmese, aki a földgömb e csodálatos pontjának szépségeitől megittasodva, ennek a szent rajongásnak akart megnyerni mindenkit, akivel csak ezeket a helyeket végigjárhatta. És ha régi nyaralókkal találkozott, azokkal minden nap újra és újra képes volt együtt rajongani mindazokért a szépségekért, amiket Isten ezen a tájon elhintett.« Talán megmosolyogtató ez a pátosz és ez a más korból való nyelvezet, de valljuk meg, valamit megérint az emberben. Legalábbis azokban, akiknek ugyanez az élménye, hasonló az örömük forrása, valahányszor erre a helyre jönnek. Nekem például hatvan éve.

Azóta töltöm itt a nyarakat, amelyek széppé tették az ifjúkoromat, azután a gyerekeimét, és most az unokáimét. Azóta idézem fel barátságtalan téli napokon a fák lombján átcsillogó Balatont, a szemkápráztató naplementéket, a százados nagy fák zúgását a szélben és sorolhatnám tovább. És őszinte hálát érzek azok iránt, akik ezt létrehozták, illetve megóvták számunkra és az elkövetkező generációk számára. Mindezt mondom egyes szám első személyben, de biztosan tudom, hogy sokunk tapasztalatát közvetítem. Barátokét, kedves ismerősökét, akikkel szinte rokoni kötelékké vált a Bélatelepen együtt töltött nyarak élménye. Ezért az ő nevükben is, valamennyi itt nyaraló, a helyet élvező nevében is szeretném leróni tiszteletemet Ripka Ferenc emléke előtt. És újból meghajolni Ripka bácsi fája előtt, de most már nem gondolva szorongva, hogy mi lesz, ha egyszer elkerülhetetlenül kidől, mert ez az emléktábla majd átveheti a szerepét. Vagyis azt, hogy megtartja emlékezetünkben Bélatelep szerelmesének és jótevőjének emlékét.”

 

fotó, a szerző felvétele, 2001. szeptember 1.
Csutorás László és Csejdy László

A fát sajnos ki kellett vágni, veszélyessé vált korhadt törzsével.

  (A bejegyzés megírásánál felhasználtam a 2015-ben megjelent könyvemet: Bélatelep)

Lásd még a Walko kilátóról szóló bejegyzést!

---

[1] Uj-Somogy, 1924. július 29. Somogyban a Balaton körüli utakat javítják meg a munkanélküliség enyhítésére.

[2] Bélatelepen járt Bethlen István miniszterelnök, Rakovszky Iván belügyminiszter, Vass József és Bud János. In: Uj-Somogy, 1924. július 25. Minisztertanács Fonyódon.

[3] Dr. Kovács Árpád: A balatoni úthálózat kiépítésének története.  In: Honismeret. 1982. 2. sz. 26-32.

[5] MNL SML FBFei. A balatonfonyódi gróf Zichy Béla-telep számadása az 1925. évről és az 1926. évi rendes közgyűlés jegyzőkönyve. Felvétetett Fonyód-Bélatelep, 1926. augusztus 15.

[6] Nagy Emil: A magyar könnyek tengere. In: Budapesti Hírlap, 1926. május 9. 1-2.