2018. október 16., kedd

A FŐVÁROSI LEÁNYÁRVAHÁZ FONYÓDI ÜDÜLŐTELEPE



Budapest Székesfőváros 
Erzsébet Leányárvaházának fonyódi üdülőtelepe
(Fonyód, Fürdő u.)

A leányárvaházi üdülőtelep megépítésének előzményeit a következőkben lehet összefoglalni:

Az ötletet Ilovszky János vetette fel a fővárosi közgyűlésben 1927 májusában:
„A […] főváros tanácsa népjóléti intézmények tekintetében igen szép összeget állított be. Két dolgot azonban nem látok. Az egyik azzal kapcsolatos, hogy gyönyörűen van dotálva a fonyódi fiúárvaüdülőtelep, (Zaj.) leányárvaházat azonban nem látok, leányárvaüdülőtelepre egyetlen egy fillér sincs felvéve. Nekem tavaly alkalmam volt a fonyódi Bélatelepi fiúárvaüdülőtelepet megnézni (Zaj.) és kijelenthetem az igen t. közgyűlésnek, hogy legnagyobb örömöm az volt, hogy egyszerre száz árva, apátlan, anyátlan gyermeket láttam ott künn a napfényben sütkérezve, életvidáman. És mikor megkérdeztem Kurucz igazgató urat, aki ezt az intézetet ott gyönyörűen vezeti, volt-e ott valaha betegség, azt mondta, hogy nem és mióta az üdülőtelep fennáll, az árvagyermekek között halandóság nem fordult elő; egyetlen gyermek sem halt meg a három esztendő alatt. Ezért azt az indítványt vagyok bátor előterjeszteni, a fonyódi Zichy Béla nevét viselő telephez hasonlóan méltóztassék leányárvák számára hasonlót létesíteni (Olvassa): Indítványozom, hogy a Balaton partján - az egységes felügyelet érdekében lehetőleg Bélatelepen - a gróf Zichy Béla nevét viselő üdülőtelephez hasonlóan létesíttessék egy leányárvaüdülőtelep is. E cél megvalósítása érdekében utasítja a törvényhatósági közgyűlés a tek. tanácsot, hogy a jövő évi költségvetésbe megfelelő összeget állítson be.”[1]

2018. szeptember 25., kedd

HALÁLOS GÁZOLÁS 1927-BEN


Szörnyű tragédia Fonyódon
- autó gázolta halálra a kisfiút -

A fonyódi országúton 1927. augusztus 14-én, vasárnap délután 6 órakor Tormássy István kaposvári középiskolai tanár 6 esztendős kisfia haladt keresztül. Egy autó rohant el előtte az országúton, s a nagy porban a mögötte haladó „autó utasai nem vették észre a kis Tormássy-fiút. 

2018. március 4., vasárnap

A FONYÓDI LAJOS LAK SZÁLLODA


A régi Fonyódon ’falusor’-nak hívták a mai Fő utca környékét. A falusor északi, felső része és a Bélatelep körüli erdős terület a Basch család birtoka volt. Baschék Zichy várhegyi parcellázásával egyidejűleg maguk is eladták az ehhez csatlakozó erdőrészeket, azonban nem parcellázták fel, hanem egy tagban adták el 1894. december 31-i dátummal azt a 29 hold 746 négyszögölnyi területet, amelybe a hegyen a falusor torkolt, és amely a Bélatelep villasorától, lényegében a mai protestáns templomig terjedt erdős parti részt foglalta magában.

2018. január 3., szerda

FONYÓDI ÉVFORDULÓK 2018-ban


nem a teljességre törekedve összeállította
Varga István
(a képek forrása: a szerző helyismereti gyűjteménye)


455 éve,
1563-ban készült az a térkép, amely Fonyódot ’Fonod’  alakban ábrázolja. Alkotója  devecseri Choron János, az 1550-1560-as évek végvári harcainak ismert dunántúli személyisége. Vázlatos vízrajzában a Balaton egyszerű tojás alakot formált.
Pálffy Géza: 
Európa védelmében : haditérképészet a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén a 16-17. században. 
Pápa, 2000.